Nevezd meg!

A tanulás játékos formában sokkal élveze­tesebb, mint az íróasztalnál magolni. Így van ez minden tudományterülettel – és nem csak a gyermekek érthetnek ezzel egyet.

A „Nevezd meg!” játék alapja egy nagy méretű, vinil borítású felület, melyen az adott témának megfelelő figura, árba, vagy fotó látható (illusztrációnkon az emberi test izmait szemléltető rajz). Az egyes fogalmak, szavak, stb. mágneses táblákon olvashatóak, melyekből célszerűen annyi készül, ahány kitalálandó eleme van a képnek (igény esetén a megtévesztés kedvéért rendelhetőek fel nem használandó „kakukktojás” táblácskák is).

Példánkon szemléltetve a feladatot: a játékosnak minden izom nevét a megfelelő helyre kell helyeznie. A játék különböző korosztályok számára úgy tehető izgalmassá, hogy az adott játékfelülethez tartozik egy másik készlet táblácska is, melyeken nem az izmok magyar neve, hanem a latin megfelelőjük olvasható. Így akár az anatómiával foglalkozó felnőttek gyakorló-, vagy vizsgafeladataként is használható.

A játék rendelhető beépített elektronikus ellenőrző rendszerrel is, melynek segítségével a játékos visszajelzést kaphat arról, hogy a megfelelő helyre illesztette-e a fogalmakkal ellátott táblácskákat. Ezt opcionálisan kiegészítheti hangjelzés (pl. éljenzés), vagy fényeffekt (pl. zöld lámpa kezd világítani).

„Nevezd meg!” játékunk tetszőleges méretben, a megrendelő által rendelkezésünkre bocsátott képpel készül, a mágneses táblácskák mennyisége is opcionális. A játékfelületet célszerű falra rögzíteni, de megoldható szabadon álló kivitel elkészítése is.

Rendeltetésszerű használat mellett a játék különösebb karbantartást nem igényel.