eGuide az elektronikus idegenvezető
A múzeumokban gyakran előforduló probléma, hogy éppen nincs olyan nyelvet bíró kolléga, aki segíthet a betérő látogatónak. A múzeum ilyen esetben kényelmetlen helyzetbe kerülhet. Arra sem lehet felkészülni, hogy minden műtárgy mellé kitegyük, akár 5-6 nyelven, az ismertetőt. Kimondottan csúnyán néz ki, ráadásul nem is praktikus a sok, tömör szöveggel megrakott táblák sokasága.
A mai látogatók, különösen az ifjúság, már nem szívesen olvas hosszú szövegeket. A szöveges ismertetők azonban fontos szerepük van a kiállítás jobb megértésében. Ráadásul gondot jelenthet, hogy hol az ismertető szöveget, hol pedig a kiállított tárgyat kell figyelmesen megnézni. Nem beszélve a fogyatékokkal élőkről, akik az adott apró betűket el sem tudják olvasni.
A fenti problémák kiküszöbölésére fejlesztettük ki az AudioGuide rendszert.
Új megoldásként jelent meg a számbillentyűs eGuide készülékünk, mely az előzővel teljesen kompatibilis, vagyis teljesen automata üzemmódban is tud működni, de a készüléket kiegészítettük egy számbillentyűzettel és egy LCD kijelzővel, melyek segítségével a látogató olyan helyeken (pl. szabadtéren) is tudja használni a készüléket ahol az infravörös automata-vezérlés nem lenne alkalmazható. A készülék ajánlott üzemmódja szerint az infravörös jelölők segítségével a látogató automatikusan megkapja az infopontokhoz tartozó idegenvezetést, azaz a jelölőket célszerűen a tematikus egységek elejére helyezzünk a kiállítás területén. A látogató szabadon közlekedhet, nem kell a készülék kezelésével bajlódnia, de abban az esetben, ha például valamely tárlónál egy-egy műtárgyról többet is meg szeretne tudni, a tárgy mellet elhelyezett sorszám alapján kiválaszthatja az oda tartozó vezető szöveget. Mint említettük, lehetőség nyílik szabadtéri kiállító terek idegenvezetésére is, mivel ilyenkor nem az infravörös jelölők működnek, hanem a műtárgyak közelében elhelyezett számokat használva a látogató saját maga lesz az idegenvezetés koordinátora. Igény szerint meghallgathatja a tárgyhoz tartozó hanganyagot. Olyan helyeken is a számnyomógombos készüléket ajánljuk, ahol sok műtárgy jelenik meg a kiállításban (esetleg zsúfoltan). Itt például a terem bejáratánál elhelyezett jelölő elindíthatja a teremre vonatkozó általános vezető szöveget, melyet a látogató végig hallgathat és ebben a vezető segítheti a teremben való tájékozódásban és csak akkor kap további információkat, ha Ő saját maga ezt kiválasztja a sorszámok alapján. A készülék kijelzőjét használhatjuk a hanganyag megnevezésének kijelzésére is, mivel minden hanganyaghoz hozzárendelhetünk egy-egy mondatot, mely a kijelzőn folyamatosan gördülve jelenik meg.

A látogatói személyes idegenvezető
A rendszer fő eleme a látogatói készülék, melyet a látogató a nyakába akaszthat és a készülék automatikusan váltja és lejátsza az éppen aktuális helynek (kiállítási tárgynak) megfelelő ismertetőt. A rendszer kialakításánál fontos szempont volt, hogy a látogatót ne kényszerítsük arra, hogy csak adott útvonalon és adott sebességgel szaladjon végig a kiállításon. Célunk, hogy minél több értékes percet töltsön a műtárgyak bűvös világában. A készülék, mind fejhallgatóval, mind anélkül használható (ilyenkor egy kényelmetlenebb megoldásként a fülünkhöz kell tartani a készüléket). A látogatónak csak annyi dolga van, hogy az induláskor (vagy közben is) egyetlen gomb ismételt megnyomásával válassza ki a kívánt idegenvezetés nyelvét.
A készüléken elhelyezett további nyomható gomb a hangerő és az idegenvezetés újra lejátszását teszi lehetővé. A készülék használatához használati utasítás nem szükséges.
A készülékben tetszőleges számú idegen nyelvű anyag elhelyezhető, a teljes mennyiséget csak a beépített CF memóriakártya kapacitása határozza meg (jelenleg optimális áron 10-12 óra hanganyag).
A beépített akkumulátorok paraméterei lehetővé teszik, hogy a készülékek egész nap utántöltés nélkül használhatók, a látogatás végén azonnal újra kiadhatók legyenek.

Műtárgyjelölő
A rendszer infravörös rendszere jelenleg 1024 önálló kiállítási pont jelölésére alkalmas. A jelölő mindössze egy 12V tápellátást igényel és úgy kell elhelyezni, hogy a látogató nyakában lógó készülékre "világítson". Amint a látogató a kijelölt helyre érkezik, a kis készüléke észleli a jelölő jelzését, és szinte azonnal elkezdi lejátszani az oda dedikált hanganyagot. A hanganyag mindaddig szól, míg a látogatói készülék egy másik jelölő szabad szemmel nem látható "fényébe" nem kerül.
A jelölők tervezésekor fontos szempont volt, hogy a kiállításban esetlegesen elhelyezett más infravörös távirányítóval ellátott készülékeket ne zavarja. (Klíma berendezés, TV, Videó...) A jelölő eszköz, egy formatervezett óarany tartóra szerelve illeszthető a kiállítás megjelenésébe. A jelölő új kiállítás kialakításakor áthelyezhető és egy tetszőleges számítógép segítségével akár át is kódolható.

Akkumulátortöltő egység
A mobil eszközök áramellátásának biztosításához naponta egyszer (célszerűen éjszaka) a készülékeket a töltő egységekbe kell helyezni. Egy töltő egységbe maximálisan 10 készülék helyezhető, melyek önállóan automatikusan töltődnek fel.

A mobil egységek lopás elleni védelme
A mobil eszközök egy speciális aktív rádiós védelemmel készülnek. A kijáratnál nem látható módon elhelyezésre kerül egy rádiós figyelő eszköz, mely érzékeli a közelébe érkező készülékeket, így a látogatónak előtte le kell adnia a készüléket.

Garancia - Szerviz
A készülék egy év teljes körű garanciával rendelkezik, mely budapesti telephelyünkön érvényesíthető. Garancián túli javítás csere készülékkel is megoldható.
 
 

 Lapoda Multimédia - XDT Network Hírek Elérhetőségeink

Állásajánlat